CSÁNYI JÓZSEF

Lélekvezetési tanácsadás
LÉLEK BESZÉD

Csányi József vagyok. A Belügyminisztérium hivatásos állományából 11 évvel ezelőtt vonultam nyugállományba, s szemtanúja voltam tragikus sorsoknak. Családi érintettség miatt is azt tapasztaltam, hogy sok szervi betegség kialakulásában nagy szerepet játszik valamilyen trauma. Odafigyeléssel lehet tenni ellene. Elhatároztam, hogy segítek embertársaimnak s tovább képzem magam. Jelenleg a Baptista Teológiai Akadémia végzős hallgatója vagyok, lelkigondozói szakon. Immár hatvan éve járom az élet iskoláját és azt, hogy mennyire érdemes törődni önmagunkkal, magam vagyok a bizonyságtétele.
R. Steiner, az antropozófia atyja az egészséget és a gyógyítást nem pusztán orvoslási problémaként kezeli. Szerinte a gyógyítás nem technikai, hanem a beteg gyógyulási folyamatának szellemi, lelki és fizikai támogatása, az embereknek a világ rendjébe való visszaillesztése.

Nekem arra van elhívásom, hogy segítsek azoknak az embereknek, akik nem találnak kiutat valamilyen szorongató élethelyzetből.

Keressük meg együtt az okát. El szeretném érni azt, hogy megszülethessen a „van miért, van értelme végig csinálni” érzés.

 

Én meg tudom mutatni az ajtót, „csupán” be kell rajta lépni!
Témák
  • depresszió
  • szorongás
  • krízishelyzetek
  • személyiségzavarok
  • párkapcsolati problémák
  • menedzserbetegségek
  • munkahelyi problémák
  • önismereti gondok
  • tanulási nehézségek
  • önbizalomhiány

Árak

Első személyes találkozó

Az első személyes találkozón a megismerkedés és a problémás helyzet értékelését követően meghatározzuk az együttműködés célját. 50-60 perc időtartam alatt, ha megoldást találunk a hozott kérdésre és folytatásra nincs szükség, úgy az alkalom díja 11.000.- Ft

Együttműködés folytatása

Az együttműködés folytatása esetén az első találkozás díja 20.000.- Ft, amely a következő 60 perces találkozás díját is magába foglalja. A feltárt probléma súlyára tekintettel a találkozások heti, kétheti, vagy havi rendszerességgel történnek. Az első két alkalmat követően a találkozások díja 10.000.- Ft alkalmanként.

Az első találkozást követően lehetőség van csomagra is szerződni.

1-es csomag

3 alkalmas előre egyösszegben történő kifizetés esetén 27.000.- Ft.

2-es csomag

5 alkalmas előre egyösszegben történő kifizetés esetén 40.000.- Ft.

Az előre megbeszélt időpont a találkozót megelőzően 36 órával mondható le telefonon vagy írásban.

A le nem mondott találkozó megtartottnak minősül, amelynek díja az előre fizetett alkalmak díjából fedezhető.

Kérdésed van? Szívesen válaszolok!

15 + 11 =

Bejelentkezés

 

Csányi József

lélekgyógyító

+36 24 963 116